Író: Walter Benjamin
Először megjelent: Vossische Zeitung, Literarische Umschau (Melléklet) 14. szám, 1933.
Forrás: Agelus Novus, 1980. Magyar Helikon.
Fordítás: Kőszeg Ferenc
HTML: P.G.
Kierkegaard gondolatvilágának töretlen átvételére és továbbvitelére az utolsó kísérlet Karl Barth "dialektikus teológiájából" indult ki. A teológiai mozgalom utóhullámai még összefutnak a hullámgyűrűkkel, melyeket Heidegger egzisztenciális bölcselete keltett. A jelen kísérlet - Theodor Wiesengrund-Adorno: Kierkegaard1 - egészen más oldalról közelíti meg tárgyát. Nem továbbviszi Kierkegaardot, hanem visszavezeti: vissza a filozófiai idealizmus legbensejébe, amelynek varázsgyűrűjében a gondolkodó tulajdonképpeni teológiai intenciója tehetetlenségre kárhoztatva erejét vesztette.
Wiesengrund kérdésfeltevése ilyen módon, ha úgy tetszik, történelmi. A feldolgozás során azonban kiderül, mennyire aktuáis érdeklődésből támadt a módszertanilag oly óvatos vizsgálódás. A kutatás a német idealizmus kritikájához vezet: a kései korszak rejtélyének megfejtéséhez szolgáltat kiindulópontot. Mert Kierkegaard késői jövevény. Wiesengrund szerencsésen jellemzi az írói jelenség keverék természetét, amely úgy tetszik, gyakran teszi műveit költészet és megismerés korcsává; ez a keverék természet a Kierkegaardban ható idealizmus legrejtettebb elemeiről világosít fel. Hisz az abszolút idealizmus misztikus elemei pontosan a romantika esztétikai idealizmusában bukkannak felszínre. Wiesengrund kutatásának középpontjában ezeknek az elemeknek a logikai és történelmi ábrázolása áll.
A misztikus mozzanatot a szerző nemcsak Kierkegaard egzisztenciálfilozófiájában mutatja meg, hanem „mindenfajta abszolút-szellem-idealizmusban". Jelenléte azonban sehol sem - még a kései Schellingnél vagy Baadernél sem - hozott létre olyan eredeti kormeghatározta és tanulságos formációkat, mint Kierkegaardnál. E formációk rendkívül precíz, kimerítő feltárása és leírása helyenként némileg fantazmagóriaszerűvé teszi a tanulmányt. De sem a megértés, sem a hatékonyság - pedig a "kultúrtörténetben" ilyen gyakran megesik - nem megy soha a kritikus pontosság rovására. S mégis nincs kultúrtörténet a XIX. századtól, amely szemléletesség dolgában versenyre kelhetne azzal, ahogy itt Kierkegaard, filozófiájának centrumából kiindulva, hol Hegellel, hol Wagnerrel, hol Poe-val, hol Baudelaire-ral lép konstellációba. A század hosszmetszetével egyenértékű a múlt mélységvázlata. A cellának, amelyet a gyászba hanyatlott Kierkegaard csalfa kedvesével, az iróniával oszt meg, itt Pascal és a barokk allegória-pokla a tornáca.
Ezt a képvilágot, amelynek labirintusaiban és tükröződéseiben rejtőznek Kierkegaard leglényegibb tapasztalatai, ő maga is jelentéktelennek, önkényesnek, idioszinkráziát keltőnek érzékelte; egzisztenciálfilozófiájának egész gőgös igényessége azon a meggyőződésen alapul, hogy filozófiáján belül, azaz a "bensőség", a "tiszta szellemiség" szférájában a "döntés", az egzisztencíális, egyszóval a vallásos tartás legyűrte a látszatot. Wiesengrund itt, az egzisztenciál-fogalom elemzése során lesz Kierkegaard csalhatatlan kritikusa. Tekintete áthatol "a paradox egzisztencia csalárd teológiáján". Így ismeri fel, hogy „Kierkegaard mélysége - ha ragaszkodunk a fogalomhoz, amellyel annyiszor élnek vissza, korántsem az, hogy idealista gondolati formák mezében abszolút vallásos ősértelmet állított helyre". Ellenkezőleg: Kierkegaard magának az idealizmusnak az ősértelmeképpen "történelmi hanyatlása közepette mitikus tartalmat olvasztott belé, egyúttal történelmi tartalomként".
Így leli meg a kierkegaardi bensőség a maga meghatározott helyét a történelemben és a társadalomban. Modellje a polgári enteriőr, amelyben történelmi és mitikus vonások tolulnak egymásba. Wiesengrund biztos fogással egész sor ilyen belső tér elbűvölő leírását ragadta ki Kierkegaard életművéből. Bensőségük a leírásokban az "őstörténeti emberi lény történeti börtönének” bizonyul. De - ellentétben azzal, ahogy Kierkegaard gondolta - nem az "ugrás" az, ami a "paradoxia" varázsereje révén kiszabadítja az embert ebből a börtönből. Sehol sem nyúl Wiesengrund mélyebbre, mint ott, ahol, mit sem törődve Kierkegaard sablonjaival, ezek észrevétlen maradványaiban keresi a képek, hasonlatok, allegóriák kulcsát. A (festő) eltűnése a (maga festette) képben: ebben a kínai meséböl hagyományozott mozgásban leli meg Wiesengrund e filozófia záróakkordját. Az én-t "mint eltűnőt, a redukció menti meg". A beolvadás a képbe nem megváltás, de vigasz. Vigasz, amelynek forrása a fantázia: "a mitikus-történelmiből a megbékélésbe való töretlen átmenet organonja".
Kevés térbe sűrít sokat ez a könyv. Lehet, hogy belőle támadnak majd a szerző későbbi művei. De mindenképpen ama ritka első művek közé tartozik, amelyekben a pillangó-gondolat a kritika gubójában jelent meg.
1 Theodor Wiesengrund-Adorno: Kierkegaard. Konstruktion des Ästetischen (Kierkegaard. Az esztétikum konstrukciója). Verlag von J. C. B. Mohr (Paul Slebeck), Tühingen, 1933. 166 old. (Belträge zur Philosophie und ihrer Geshichte. 2.)